10 éve táboroznak együtt

Idén nyáron is találkoztak a mozgáskorlátozott és ép fiatalok.

Minden évben pár napot együtt töltenek sérült és ép fiatalok a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének szervezésében. Idén Mórahalmon ismét barátságok éledtek fel, amelyeket közös foglalkozásokkal, élményekkel gazdagítottak a résztvevők és önkéntes segítőik.

Tizedik éve rendezik meg az Integr-ÁLOM tábort, amelynek sokáig Mórahalom adott otthont, majd Mártélyon és Üllésen is táboroztak. Idén ismét a mórahalmi Zöld Közösségi Ház és Erdei Iskolában találkoztak a mozgáskorlátozott és ép fiatalok.

A huszonegy fiatal a megye különböző településeiről érkezett. – Sokan visszatérő táborozók. Vannak, akik már hat éve is itt voltak, így a viszontlátás öröméről szólt az első napunk – mesélte Vincze Andrea, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének elnöke. Hozzátette, a tábor célja, hogy az ép és a sérült fiatalok megismerjék egymás életét, az együttélés, együttműködés nehézségeit és szépségeit. A nyitónapon a beköltözés és ismerkedés után a modern technika világába is betekintést nyerhettek a fiatalok: drónbemutatót szerveztek nekik. Harkai Tamást lenyűgözte a bemutató, érdekli őt a fotózás, ami rögtön kiderült, hiszen a szentesi fiatalember nyakában fényképezőgép lógott. Mint mondta, ő a házi fényképész, gyűjti a táborban készült fotókat évek óta. Győrfi Zsófia először vett részt ottalvós táborban. A szegedi lány kerekesszékkel közlekedik. Az erdei iskolában erre minden lehetősége megvan, hiszen az teljesen akadálymentes.

A péntek délelőtti kézműves-foglalkozáson Koisné Körösi Rozália pedagógus segítségével gyékényből gyártottak figurákat. A fiúk inkább csak nézték, és technikai tanácsokkal látták el a lányokat egy-egy szitakötő vagy baba készítése között. A csütörtöktől vasárnapig tartó táborban a kézműveskedés mellett citeraelőadás, vattacukor-készítés, kötélverés is szerepel a programok között, valamint a Grimm-Busz Színház és egy csellóművész is szórakoztatja a fiatalokat.

– forrás: Délmagyar.hu