Székkutasi csoport

Székkutasi csoport bemutatása

Csoportunk 35 éves múltra tekint vissza. Alapítója Bere László volt. 30 év munkája után romló egészségi állapota miatt lemondott.

Mint eddig is, ezután is minden hónap első hétfő délutánján 2 órától 4 óráig van a fogadóóra a helyi kultúrházban.

Vezetőtársaimmal várjuk a csoporttagokat bármilyen ügyes bajos problémáikkal, vagy csak egy kis beszélgetésre, információ cserére.

Szívesen veszünk részt a megyei rendezvényeken, majd igyekszünk a tagságot megfelelően tájékoztatni /Titkárokkal kibővített értekezletek/. A környező csoporttitkárokkal nagyon jó viszonyt ápolunk.

A 2016-os évet február hónapban kezdjük a márciusi nőnap megszervezésével, éves tagdíjak beszedésének megkezdésével.

Taglétszám sajnos folyamatosan csökken, most 49 fő. Sokan meghaltak, kiöregedtek, vagy csak egyszerűen nem jönnek. Az aktív tagok viszont szívesen jönnek, és részt vesznek a falu életének színesebbé tételében.

Januárban a székkutasi kulturális tanácsnok asszony meghívásának eleget téve egyeztettünk a civil szervezetekkel az ezévi kulturális és egyéb programokról. Szél István polgármester úrral, és az alpolgármester úrral, Rostás Péterrel is nagyon jó a kapcsolatunk. Nemzeti ünnepeinken, és a falu rendezvényein részt fogunk venni 2016-ban is.

Anyák napja, teadélután, első félévi névnapok megünneplése.

Terveink között szerepel a helyi lakosság kérdőíves megkeresése, megismerni problémáikat megismertetni a csoport munkáját, és ha tudunk segítünk és a csoportunk létszámát gyarapítjuk. Ebben a többi civil szervezet is partner.

Tagjaink között vannak olyanok, akik szívesen szerepelnek énekkel, tánccal, verssel a falusi rendezvényeken vagy a meghívásoknak eleget téve vidéken is. A kultúra napján szavalóversenyen való részvétel.

Május elseje megünneplése, Gyermeknapon temérdek palacsintasütés, helyi orvos meghívása ,az egészséggel kapcsolatos előadásra, rendőr meghívása ,mit tehetünk a biztonságunkért címmel.

Fürdőnap és augusztus. 20-a szervezése. Falunapon, és az idősek napján való aktív részvétel.

Csoporttitkár és a vezetőség választására felkészülés. Az éves beszámoló taggyűlés megszervezése, mely egybe esik a választással és decemberben kerül lebonyolításra. Gyertyagyújtásokon való részvétel. Majd jönnek az ünnepek ,melyet mindenki családi körben tölt el, reméljük jó egészségben.

Csoporttitkár:
Tóth Antalné

Telefon:

70/331-5277

E-mail:
tothnekati001@gmail.com